Kétség

Már egy ideje kétségek között vergődők.

Egyik ismerősöm /Z/ barátnőjével kapcsolatos a dolog. Ismerősöm megismerkedett vele és szinte rögtön elé ment a munkahelyére. Onnan kezdve ez mindennapos lett. Z munkahelyén is otthoni pihenőben is folyton kereste írt neki. Cirkuszolás ha nem válaszolt rögtön. kb. 2 hét után bemutatta .Zt papának mamának. Minden szabadidejére igényt tartott Znek. A barátnő /X/ elég zűrös magánéletű volt. Megismerkedésük előtt nem sokkal hagyta abba a munkáját. Nem volt helyette másik. Elvileg keresett de nem talált.. Hamar kb újabb 2 hét után összeköltöztek . X öccsénél laktak aki nagyon jó fej..mondták akkor..

Később kiderült hogy az öcss nem jó fej sőt szemét. Bár a szemét bevitte Zt a munkahelyére és azóta is ott dolgozik. Közben az is kiderült hogy a barátnő nagyon beteg. Kórház gyógyszerek. Az is kiderült hogy műteni kell. Az öcss állítólag nem akarta már hogy ott lakjanak. Csúnya veszekedés kerekedett az öcss és X között. De a szemét még albérletet is kerített nekik. Miután elköltöztek, a munkahelyen cirkuszolt hogy adjanak neki pénzt utólag a lakhatásért. Többszörös kölcsönnél tartanak mert az albérlet és a megélhetés 2 főre 1 keresetből elég necces..Mellesleg X még férjnél van...a cuccaiból csak egy keveset hozott el az albérletbe.. Azóta sem dolgozik mert beteg, műtétre vár..Műtét után meg ugye lábadozni kell.ú

Szeretném azt gondolni hogy mindez igaz..de bekúszik az agyamba hogy mi van ha mégse? Jó lenne tudni hogy X valóban ilyen peches vagy már régen tudott a betegségéről és kellett valaki aki eltartja a műtét előtt és után.

Minden túl gyorsan hirtelen történt...ezért gyanús...vagy én vagyok paranoiás?   

Kommentek
  1. Én